Egység blog

Ez a késői tavasz egy kicsit beszorít minket a kuckóinkba, de úgy hiszem ennek is megvan az előnye. Van időnk önmagunkkal, a családunkkal, a környezetünkkel többet foglalkozni. Így hát a napokban elgondolkodtam, hogy mi is az, amiben önmagam vagyok, amitől jól érzem magam. Arra gondoltam, hogy nem csak a munkámban és a kapcsolataimban szeretném...

Az időjárásunk tekintetében az igazán szép tavasz még várat magára - erről már olvashattatok egy korábbi bejegyzésben. De azért valahogy jó volna megidézni a jelenlétét valamilyen formában. A mozgás és kedvenc hobbi végzésén kívül sok más lehetőség van, de amire én mostanában rátaláltam az egy nagy pohár gyümölcs és/vagy zöldségturmix, alias...

Voltatok már úgy, hogy annyi minden foglalkoztatott benneteket, hogy nem bírtatok elaludni? Egy ideig még élvezi is az ember, hogy klassz ötletei támadnak, mikor vízszintesbe teszi magát, esetleg van ideje átgondolni a napját vagy a következőt, hálát adva az eddigi tapasztalásnak. De aztán egyszer csak fordul a kocka, és már átélhető a "bárcsak el...

Pénteken úgy döntöttem, hogy most hosszabb távon tekerek egyet. Nem is gondoltam volna, hogy a Kisalföld közepén is lehet könnyeket ejteni kerékpározás közben, méghozzá egy teljesen sík terepen, úgy hogy a közelben valódi akadály nem található. Aznap a szél nagyon erősen söpört át és közben éreztem, én is úgy küzdök, mint a természet.

Remélem nálatok is jól sikerült a húsvét és senki nem szenved most ételmérgezéssel odahaza. :) Az idő fantasztikus volt - legalábbis Mátraderecskén, ugyanis én ott töltöttem az idei tavaszi szünetet és olyanban volt részem, amiben már hosszú évek óta nem. :) Kerti munkában.

Szeretem a magyar nyelvet! :) Egy történésre, tevékenységre, tárgyra, gondolatra többféle szót ismer és fordítva is. Egy szóval sokféle érzést, gondolatot tud kifejezni. Így amikor azt halljuk, hogy egységben lenni, sokan sokfélére gondolnak, és ez adja a világ sokszínűségét. :)

Azt hiszem nem árulok el nagy titkot, hogy ebben a rohanó világban, amiben most élünk, nemcsak a jelenlét fontossága, hanem a családi szerepek is felértékelődtek. Már nincs túl nagy különbség a városi és falusi élet között, hiszen egyre több kis településen tűnnek el a falvakra jellemző tevékenységek. A háztáji kertek megmunkálási területei egyre...

Anyának, szülőnek lenni az egyik legkülönlegesebb, de egyben legösszetettebb dolog a világon. Már a fogantatás pillanatában elindul egy piciny élet és 9 hónap múlva egy örömteli felsírással megmutatja magát az univerzumnak. Ebben az időszak pedig egy gyengéd női lélek minden pillanatban ott van mellette és igyekszik fejlődését biztosítani. Ő az...

Elérkeztünk ennek a sorozatnak a számomra az egyik legizgalmasabb részéhez. A GYERMEK. Egy téma, sok érzés, sok emlék, jelen, múlt, jövő. A csoda, amiben, ha hajlandó vagy igazán részt venni, többet jelenthet bármilyen továbbképzésnél. Ebben az estben már igazi nyertese vagy az Életnek!

Szeretnél kapcsolatba lépni velem?