Gondolatok, érzések, emberek (3.rész): A Gyermek

2019.03.05

Elérkeztünk ennek a sorozatnak a számomra az egyik legizgalmasabb részéhez. A GYERMEK. Egy téma, sok érzés, sok emlék, jelen, múlt, jövő. A csoda, amiben, ha hajlandó vagy igazán részt venni, többet jelenthet bármilyen továbbképzésnél. Ebben az estben már igazi nyertese vagy az Életnek!

A gyerekek nem csak körülvesznek bennünket, de bármerre vagyunk is, a lelkünk mélyén is ott van egy. A legfontosabb, akivel a legtöbbet találkozhatsz, ha az igazi önismeretre, fejlődésre törekszel.

De akármelyik gyermekre gondolsz, gondolj rá úgy, mint egy tökéletes kis lényre, akinek nagy szüksége van a szeretetre, a számára kellő mértékű figyelemre, testi és lelki táplálékokra, motivációra, kikapcsolódásra, játékra, tudatosságra, becsületességre, felelősségtudatra, emellett a saját a határainak és a világ mezsgyéjének, normáinak megismerésére is.

Ez egy elég komplex feladat és rajtunk múlik felnőtteken, hogy ebből mit adunk meg nekik, milyen mintát, érzelemvilágot "örökítünk át". 

Ha nyugalomban veszünk egy mély levegőt és nosztalgiázunk egyet, eláraszthatnak minket gyermekkorunk érzései, az emlékei és úgy gondolom, hogy azért a legtöbb ember életében ezek vegyesek. Az arányok változóak. Vannak, akik leginkább a "jóra" emlékeznek és vannak, akik inkább a "kevésbé jóra".  Nekem mindkét fajta élmény az eszembe jut, de sokáig nem is mertem emlékezni. Mert ha megtettem előjött a félelem, a csalódottság, a harag, a zavartság érzése, pedig nagyon szerencsésnek érezhetem magam, hisz a családom a legnagyobb szeretetével támogatott engem, úgy hogy megtanultam közben azt is, hogy a cselekedeteink felelősséggel járnak és fontos, hogy amit adok a világnak, azt kapom majd vissza. Így a tinédzser korom megélése után, a mosolyt és a kedvességet választottam, amely bennem is szeret, a nyugalom, a játékosság és boldogság érzetét növeli. Mankót adott nekem -persze nem mindenre ez a megoldás, és természetesen a feldolgozandó negatív érzéseimhez én is kérem a szakember segítségét, véleményét. Viszont azt gondolom, hogy ezek az emóciók nemcsak az emberekhez visznek közel, hanem önmagamhoz is. Ahhoz, hogy legyőzzem, vagy elfogadjam a bennem lévő kételyeket, érzéseket, erre a fajta nyitottságra van szükségem. Merthogy mikor egy "gyermek" közel enged magához és én figyelek rá, magamat is tanulom és oldom.

Mit tanultam eddig tőlük, mit gondoltok? 

Hát első sorban hitet és bizalmat! Hitet és bizalmat, önmagam a világ jóságában, a szeretetben. "A meg tudod csinálni, csak bízz magadban!" mondat nem hiszem, hogy valaha is közhely lesz majd. Hisz annyian élik az életüket önbizalomhiányban. Egyre több embernél látom, hogy sokszor már kicsi korban "leírják" őket. Saját tapasztalatból mondom, ha valakire ráteszel egy pecsétet, azt nagyon nehéz felolvasztani, igaz nem lehetetlen. De többet ér hinni, bízni, amíg lehet, mert kevesebb csalódással és energiával jár.

Bátorságot és játékosságot! A gyerekek olyan szemmel látják a világot, amit mi, felnőttek már néha elfelejtünk, mert hagyjuk, hogy a félelmeink, a "mi lesz akkor ha..." gondolatink a kis biztonsági köreinkben tartsanak bennünket. Én már érzem és tudom, ha hajlandóak vagyunk belemenni a negatív érzéseink feloldásába, csak nyerhetünk. A gyermekek a viselkedésikkel, a gondolatikkal sokszor figyelmeztetnek bennünket és ha ezt belátjuk, rengeteget tanulhatunk tőlük, szabadabbakká válhatunk! 

Figyelmet és törődést! Ők nyitott szemmel járnak. Látják, érzik, ha szomorú, fáradt vagy éppen elveszett vagy. A maguk módján, az egyszerű, de sokszor nagyon mély kérdésikkel segíthetnek a nehézségeid felismerésében. Viszont van mikor, teljesen öntudatlanul kimozdítanak a komfort zónádból vagy csak azt érzed, mikor pihennél, akkor csak rajtad lógnának. Mit gondolsz talán azért teszik ezt, mert vágynak a közelségedre? Valami olyant adsz neki, amit senki mástól nem kaphat meg?

Mivel ez a tanulási folyamat örök (ha te is hagyod) és oda-vissza működik, listám folyamatosan bővül majd, ebben biztos vagyok. 

Hiszem, hogy abban a világban tudjuk megélni hosszú távon a boldog pillanatokat, ahol a felnőttek (szülők, tanítók, segítők) elfogadják a gyermekeket, bíznak bennük és a szeretetükkel támogatják őket, persze téve ezt úgy, hogy megtanítják a határokra, törvényszerűségekre is. Nem feledve azt a tényt, hogy minden mindenre hatással van, így áldozatos munkájuk gyümölcse az ő fejlődésüket is jelentheti.

Szép tanlással, tapasztalással teli tavaszt kívánok!

Melinda