Irány a nyár!

2019.06.19

Végre itt a nyár! :) És bár jól tudom, néha még túl meleg is, de ezzel a meleggel együtt egy picit fel is szusszanhatunk, hiszen itt a nyári szünet! :) Bízom benne, hogy nem csak a gyerekeknek telik majd kellemesen, hanem a felnőtteknek is. És remélem a nyár nem csak számomra, hanem mások számára is az aktív időtöltés (kikapcsolódás, munka) és a pihenés együttes jelenlétét jelenti.

 A világ ilyenkor tele van energiával, színekkel és még több csoda a szemünk elé tárul. Levehetjük a vastag ruháinak és szabadon járkálhatunk egy mezítlábas parkban vagy éppen csak bárhol a természetben.

Tudunk időt és energiát szánni, hogy megcsodáljuk az élővilágot egy virágzó levendulamezőn vagy lenn a folyóparton. Nappal megtekinthetjük az aktív csodát és éjjel a békés megnyugvást (igaz ezt az év többi napján is megtehetjük, de ilyenkor még időjárás is kedvező hozzá).

Ha akarjuk megpihenhet a testünk, a lelkünk és szellemünk, vagy akár kiélhetjük a bennünk élő tűzet és sportolhatunk, táncolhatunk, bulizhatunk a szabadban, mert ilyen a nyár.

Most én is érzem ezt a kettősséget a szívemben, a változások szelét. Bizonyára már sokan tudjátok, hogy én is egy kisebb fajta folyamaton megyek keresztül. Elengedek valamit, hogy most egy másik csodának adjak teret. Csökkentem a csoportos foglalkozásaimat és az egyéniekre fektetem a hangsúlyt. Úgy érzem, hogy most az egyik legfontosabb feladatom, hogy még jobb neuropedagógus legyek, mert nagyon nagy örömömet lelem benne. Látni, hogy a családok által befektetett munka milyen szépen megtérül, az egy nagyon csodás érzés. Hiányozni fognak a csoportjaim, hiszen évekig az életem szerves részei voltak, de most ez a számomra a következő lépcsőfok, fejlődni és elmélyülni valami különlegesben. 

Hálásan köszönöm a sok sok építő jellegű gondolatot, szeretetet és figyelmet, amit az évek alatt kaptam. Igyekszem kamatoztatni őket. Ne feledjétek, csak egy kis időre van szükségem, átalakulok és ha még szükség van rám itt vagyok!

Kívánom, hogy úgy sikerüljön a nyaratok, ahogy szeretnétek! Töltődjetek fénnyel, élményekkel és érzésekkel!  

Melinda


A borítókép Rudy Anderson képe a Pixabay-ről.