Folytatás vagy újrakezdés?

2021 tavasz, jobban mondva éppen húsvéthétfő. A helyzet már nem újszerű. Ismét egy nem megszokott ünnep. Bár az időjárás fantasztikus, de valami mégis más. Az utcák üresek, a kórházak teli. Imitt, amott egy maszkban kószáló ember, egy-egy elhaladó autó. Ezt látom a szobám ablakából. Lehetne akár lehangoló is az írásom, de nem lesz az, vagy legalábbis törekszem rá. Mi lenne, ha együtt gondolkodnánk?

Már több mint egy éve kénytelenek vagyunk egy az eddig megszokott életünktől különbözőt élni. Korlátozások, negatív tapasztalások, betegség, anyagi bizonytalanság nyomaszthatnak minket és ha nem vagyunk elég rugalmasak az alkalmazkodáshoz rendesen rátelepszenek a mindennapjainkra. Nehogy azt gondold kedves olvasó, hogy azért fogalmazok sejtelmesen, mert nem szeretném vállalni a véleményem. Ellenkezőleg! Ez a véleményem! Valójábban azt érzem, hogy nem változott semmi, csak bizonytalanság nagyobb, a külvilágból érkező nyomás erősödik!

Lucifer kételyének éke kezd elhatalmasodni és felkavarhat minden álló vizet, amit hagyunk! Az egyik weboldalon olvastam, hogy: "Lucifer azt mondja, hogy az a kétely éke, melynek ha csak a hegyét be tudja ütni az ember elméjébe, akkor mindig egyre beljebb és beljebb ütheti. Így egyre messzebb kerül attól, amiről elhiszi, hogy képes lenne és amire ténylegesen képes. Ezáltal teljes csőd és szenvedés lesz az élete..."

Biztos, hogy ezt akarjuk? Szenvedni? Vagy azt érezni, hogy menniyre rossz? 

Valójában azt gondolom, hogy az életünk mindig élhetjük szenvedve és boldogan is. De azt hogy milyennek látom az életem, az csak rajtam múlik.

Mi volna, ha a kételyt a nem a félelem eszközeként használnánk, hanem egy lehetséges fegyverként???? Közhely, de mint tudjuk az éremnek mindig két olalal van. 

Mi volna, ha megfordítanánk, amit ebből a helyzetből látunk?

Ha betegek vagyunk, miért nem kételkedünk abban, hogy egészségessen éltünk vagy azt, hogy nem visszük-e az egészségességet túlzásban?

Amikor elveszítjük a munkánk, miért nem kételkedünk abban, hogy élveztük-e vagy hogy ez a munka valóban a mi fejlődésünkert szolgálja esetleg biztos szükség van-e a hatalmas házra vagy a plazma TV-re?

Amikor félünk a megbetegedéstől, miért nem kételkedünk abban, hogy lelkünk valójában mit érez?

Amikor már az egészségügyi állapotunkon látszik, hogy kizsigereltük a világot, miért nem foglalkozunk ezzel a kérdéssel?

Amikor meghal egy szerettünk, miért nem kérdőjelezzük meg, hogy mennyire tudtuk szeretni, amikor még velünk lehetett vagy azt, hogy valójában mennyire éljük az életünk? És mi van a többiekkel, kimutatjuk azt, amit érzünk?

Amikor egyre több agressziót élünk vagy tapasztalunk meg, miért nem kérdőjelezzük meg, hogy ez a mi haragunk is vagy biztos helyes példát mutatunk-e a környezetünknek?

Amikor rengeteg szemetet felhalmozzuk vagy éppen túlfogyasztunk, miért nem kérdőjezzük meg azt, hogy biztos szükségünk van-e erre vagy hogy miután ezt megtesszük mit kap ebből a növény és állatvilág és 10 év múlva mi?

Amikor egész nap az elektonikai eszközök előtt görnyedünk, miért nem kérdőjelezzük meg, hogy mi lehet ennek a következménye?

MIÉRT? ÉS MÉG SOROLHATNÁM TOVÁBB?

Kérdezem újra! Mi volna, ha megfordítanánk a negatív gonolataink és tennénk valami a magunkért, a családunkért, a nemzetünkért, a világunkért?

Csak egy fikció! Mi volna ha most jól kidühönknénk magunkat, mert most sem egyszerű az élet és vennénk egy nagy levegőt majd valamin változtatnánk? 

Mit gondolnátok, hol tartana akkor a világ a következő tavasszal?

Áldott húsvétot kívánva!

Melinda