Az idő pénz!? Vagy valami más?
A heti bejegyzést egy különleges mű inspirálta, melynek címe: MOMO avagy furcsa történet az időtolvajokról s a gyermekről, aki visszahozta az embereknek az ellopott időt és egy fantasztikus tanfolyamon hallottam róla először. Olyan mintha a cím és a tartalom nem csengene egybe, de légy türelemmel Kedves Olvasó és meglátod az összefüggéseket. Célom ma az lesz, hogy Momo nevét tisztára mossam és a bennem elindított gondolatokat átadjam nektek.
Olyan szinten torzult el most a világ, hogy egy eléggé ijesztő horrorlény járja a netet. Bárki, bármilyen okból kezdte is el ezt a fajta riogatást, többféle tanulsággal szolgál számunkra. Mit is? Például, hogy figyeljünk jobban gyermekeinkre, hiszen leginkább őket találja meg. Az internet számos kapukat nyitott meg előttünk, hasznosakat, fejlesztőket, de negatív tetteknek is táptalajt biztosít. Ilyenkor eszembe jut a gondolat, mennyire fontos, hogy mi felnőttek felhívjuk a figyelmet ezen veszélyekre is - mert nem tudunk minden pillanatban vigyázni rájuk és nem is tenne jót nekik sem az állandó kontroll -, hogy ha őket éri bármiféle megkeresés, akkor bölcsen tudjanak cselekedni.
De nézzük az eredeti történetet! Momo, egy különleges árva kislány, aki egy elhagyatott amfiteátrumban élt Michael Andreas Helmuth Ende meseregényében. Bár elsőre egy szakadt öltözetű, kócos gyerek, többre képes, többet érez és gondol, mint egyik másik felnőtt. Figyelmével, jelenlétével szinte bármilyen problémát néhány egyszerű kérdéssel és válasszal megold, olyan mint egy jó "modern kori terapeuta". Ezzel a gyermeki személyiségével olyan dologra lesz figyelmes, amire mások nem. Meglátja a körülöttük élő szürke urakat, akik "kedvetlenek voltak, keserű képet vágtak, barátságtalan s fáradt volt a tekintetük. Az a szólás, hogy "Eredj csak Momóhoz!", előttük persze ismeretlen volt. Senkijük nem volt, aki úgy hallgatta volna őket, hogy ettől okosak, békülékenyek és jókedvűek legyenek. De ha lett volna is olyan - nagyon kétséges, hogy elmennek-e hozzá, hacsak nem lehetett volna ezt is pillanatok alatt elintézni". A fő foglalkozásuk az, hogy időt spóroljanak az embereknek, minden lehetséges módon, olyannyira, hogy a városban már ismeretes olyan ember, aki még a barátaikkal sem tartották a kapcsolatot, mert az urak szerint ez is időpazarlás. A szürke emberek irányították a nagykorúak legtöbb gondolatát, akik szerint az életben egyetlen fontos dolog, az hogy valamire vidd! :( A felnőttek ezen meglátás szerint kezdtek el élni, ezzel bizonytalanságba ringatva a még érző, érzékelő gyerekeket. És ha nem a szájuk íze szerint történtek az események, hát türelmetlenségükben előszeretettel hangoztatják a következő gondolatot: Hagy békén végre!! "Legkevésbé azonban a csöndet viselték el. Ha csönd volt, félelem szállta meg őket, mert megsejtették, valójában mi is történt az életükkel. Így hát zajt csaptak, ahol a legparányibb csöndet sejdítették. Ez persze nem vidám lárma volt, mint mondjuk, a játszótér lármája, hanem dühödt és rosszkedvű, s mindez napról napra jobban megtöltötte a nagy várost."
"... Senki se akart rádöbbenni, hogy valójában nem időt, valami egészen mást takarít meg. Senki se akarta tudomásul venni, hogy élete egyre szegényebb, egyre sivárabb és hidegebb lesz. A gyerekek azonban nagyon is megérezték, mert rájuk már senkinek nem volt ideje. De az idő élet. S az élet a szívben lakik. S minél tovább takarékoskodtak vele az emberek, annál kevesebb maradt nekik."
Nézz csak körbe te vajon találsz a környezetedben olyan embert, aki most is szürke urak "áldozatává" vált? Mit gondolsz vajon ez a mese most mennyire életszerű? Kell-e figyelnünk a gyerekekre? Tanulhatunk-e tőlük valamit?
Nem gondolom, hogy mindenhol jelen van, de biztosan van néhány hely, ahol az emberek "bedőltek" a szürke urak agyafúrt számításinak, és igyekeznek időt spórolni valamin. Ha Jótündér lehetnék, biztos azon munkálódnék, hogy vigyem a hírt szerte a világba, ahogy Momo is tette. Azokat a szeretettel, figyelemmel és odaadással teli "idővirágokat", amik segítenek mindennapjaink kihívásaiban.
Szóval a meglátásom: ne hagyjuk, hogy számunkra jelentéktelen tevékenységek elvegyék az időnket! Mert idő az élet, ami a szívünk mélyén lakozik.
Melinda